Enceladus
a Szaturnusz bolygó holdja / From Wikipedia, the free encyclopedia
Az Enceladus (görögül: Εγκέλαδος, Enkeladosz) a Szaturnusz bolygó hatodik legnagyobb holdja (a Szaturnusz legkülső, „E” gyűrűjében), amelyet William Herschel fedezett fel 1789-ben.
Enceladus | |
Az Enceladus a Cassini szonda felvételén | |
Felfedezése | |
Felfedező | William Herschel |
Felfedezés ideje | 1789. augusztus 28. |
Névadó | Enceladus |
Pályaadatok | |
Fél nagytengely | 237 378 km |
Pálya excentricitása | 0,0047[1] |
Orbitális periódus | 1,37 nap |
Keringési periódus | 1,37 nap |
Inklináció | 0,019° (a Szaturnusz egyenlítőjéhez) |
Anyabolygó | Szaturnusz |
Központi égitest | Szaturnusz |
Fizikai tulajdonságok | |
Méret | 513 × 502 × 496 km |
Átlagos sugár | 252,1 ± 0,1 km |
Tömeg | 1,2×1020 kg |
Átlagos sűrűség | 1,6096 ± 0,0024 g/cm³ |
Felszíni gravitáció az egyenlítőnél | 0,111 m/s² (0,0113 g) |
Szökési sebesség | 0,239 km/s (860,4 km/h) |
Forgási periódus | szinkron |
Tengelyferdeség | 0° |
Albedó | 1,375 ± 0,008 |
Felszíni hőmérséklet | |
Min. | 32,9 K |
Átl. | |
Max. | 145 K |
Látszólagos fényesség | 11,7 m |
Atmoszféra | |
Összetevők | 91% vízgőz, 4% nitrogén, 3,2% szén-dioxid, 1,7% metán |
A Wikimédia Commons tartalmaz Enceladus témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A hold mindössze 500 kilométer átmérőjű, és csaknem 100%-ban visszaveri a rávetődő napfényt. Régóta ismert, hogy felületét vízjég borítja, de ezen kívül nagyon keveset lehetett tudni róla, mielőtt az 1980-as évek elején elhaladt mellette a két Voyager űrszonda. A Voyager–2 derítette ki, hogy a holdon kis mérete ellenére még viszonylag rövid idővel ezelőtt is aktív felszínképző erők működtek: a kráterekkel sűrűn lyuggatott öreg felszínen kívül olyan tektonikusan kiformálódott területek is találhatók, amelyek 100 millió évnél nem régebben belül keletkeztek.
A 2004-ben Szaturnusz körüli pályára állt Cassini–Huygens űrszonda további kérdésekre adott választ, illetve újabbakat vetett fel. 2005-ben többször is az Enceladus közelében repült el. Többek közt felszálló vízpárát azonosított a hold déli-sarki régiójában. Ez a felfedezés, valamint az, hogy felszálló hőt is sikerült detektálni, és hogy a déli-sarki régióban nagyon kevés a becsapódási kráter, mind arra utal, hogy az Enceladus geológiailag ma is aktív.
Az Enceladus egyike annak a külső Naprendszerbeli három égitestnek (a Jupiter Io és a Neptunusz Triton holdjai mellett), amelyeken aktív kitörési tevékenységet figyeltek meg.
Az Enceladus gázkitöréseinek elemzése azt mutatta, hogy a felszín alatti folyékony víztömegből eredhetnek. A pára egyedi összetétele alapján a hold ígéretes terepévé vált az űrbiológiai vizsgálatoknak. A Cassini űrszonda tömegspektrometriai mérései azt mutatják, hogy a kilövellő pára olyan összetett szerves molekulákat is tartalmaz, melyek molekulatömege 200 g/mólnál nagyobb.[2] A Southwest Research Institute tudósai szerint hidrotermális folyamatok képesek lehetnek szerves anyagot előállítani nem-szerves alapanyagokból, az ilyen folyamatot a hőtermelés is elősegíti.[3] A párakilövellésből arra is következtettek, hogy az Enceladust elhagyó anyag lehet a Szaturnusz diffúz E gyűrűjének forrása.