Szocialista realizmus
a marxizmus-leninizmus világnézetén alapuló művészi alkotómódszer és irányzat / From Wikipedia, the free encyclopedia
A szocialista realizmus a marxizmus–leninizmus világnézetén alapuló alkotómódszer, tehát nem stílus vagy adott formarendszer. A 19. század végi, főleg nyugat-európai, a munkásmozgalomhoz és a szocializmushoz kötődő művészeti törekvések után, az 1917-es bolsevik forradalmat követő szovjetorosz avantgárd-művészet(wd) elfojtását követően meghonosított és politikai ideológiával is telített „hivatalos” művészeti irányzat. Kibontakozásának mértéke és hatása az egyes művészeti ágak közt eltérő. Ideológiája a kritikai realizmust fejleszti tovább. Nem absztraktan ábrázoltak, hanem a valóság mélyebb összefüggéseit akarták megragadni konkrét képekben. Ennek legfőbb eszköze a típus volt, mert Friedrich Engels filozófiája szerint a típusban egyesül a konkrét és a szükségszerű.
A sztálini Szovjetunióban a szocialista realizmus irányzata gyorsan végtelenül sematikus, dogmatikus, a diktatúra ideológiai érdekeit szolgáló irányzattá vált. Az egyes művészek időnként elismerésre méltó teljesítményei mellett túlnyomórészt dogmatikussá vált „művészeti ág” későbbi bírálóitól a pejoratív „szocreál” elnevezést kapta. Ez a mozaikszó a szovjet minták alapján a „népi demokráciákban” elterjesztett irodalom, képzőművészet, építészet ironikus felhangú jelzője lett.[1]
A szocialista realista alkotónak mindenekelőtt magáévá kellett tennie a marxista esztétikát, de ebben már az is benne rejlett, hogy vállalja a szocializmus vagy a kommunizmus építését, az emberek ilyen szellemben való nevelését.
Országonként más és más megnyilvánulásai ismertek. A Szovjetunióban a festészetben első megnyilvánulásai Andrej Boriszovics Joganszon, Georgij Georgijevics Rjazsszkij és Mitrofan Boriszovics Grekov művei voltak. Mexikóban a forradalmi festészet képviselői (Diego Rivera, David Alfaro Siqueiros), Frida Kahlo, Olaszországban a „neorealistának” nevezett festészet képviselői (Guttuso, Mucchi, Zigaina) tartoznak ide.
A második világháború után a Szovjetunióban főként a festészet fejlődött, azon belül is a történelmi festészet, mely a kommunizmus és az 1917-es októberi orosz forradalom eseményeit ábrázolta. Képviselői: Szokolov-Szkalja(wd), Alekszandr Dejneka, Geraszimov(wd).