Rodoszi johannita uralom
From Wikipedia, the free encyclopedia
A rodoszi johannita uralom 1310. augusztus 15-én kezdődött, amikor a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend elfoglalta Rodoszt. Az Égei-tengeri sziget 1522-ig, a sikeres török ostromig volt a johanniták központja.
Rodoszi johannita uralom | |||||
megszűnt | |||||
1310 – 1523 | |||||
| |||||
Rodosz elhelyezkedése | |||||
Általános adatok | |||||
Fővárosa | Rodosz | ||||
Hivatalos nyelvek | latin olasz | ||||
Vallás | katolikus ortodox | ||||
Kormányzat | |||||
Államforma | arisztokratikus köztársaság | ||||
Uralkodó | Foulques de Villaret (1305-1319) Hélion de Villeneuve (1319-1346) Dieudonné de Gozon (1346-1353) Pierre de Corneillan (1353-1355) Roger de Pins (1355-1365) Raymond Bérenger (1365-1374) Robert de Juilly (1374-1376) Juan Fernández de Heredia (1376-1396) Philibert de Naillac (1396-1421) Antoni de Fluvià (1421-1437) Jean de Lastic (1437-1454) Jacques de Milly (1454-1461) Piero Raimondo Zacosta (1461-1467) Giovanni Battista Orsini (1467-1476) Pierre d’Aubusson (1476-1503) Emery d’Amboise (1503-1512) Guy de Blanchefort (1512-1513) Fabrizio del Carretto (1513-1521) Philippe de Villiers de L’Isle-Adam (1521-1534) | ||||
| |||||
A Wikimédia Commons tartalmaz Rodoszi johannita uralom témájú médiaállományokat. |
A rend első központja Jeruzsálem volt, onnan a város eleste (1187) után Margatba, majd Akkóba költöztek. 1291-ben onnan is távozniuk kellett. Ciprusra költöztek, ahol birtokaik voltak, de II. Henrik ciprusi király ellenséges magatartása miatt új központot kellett keresniük.[1] Erre a célra a termékeny Rodoszt nézték ki, amely Anatóliához való közelsége miatt kiváló kiindulási pont volt a muzulmánok elleni harchoz.[2] 1306. június 23-án Foulques de Villaret nagymester és serege megtámadta a szigetet, amelyet 1310-ben sikerült teljesen elfoglalni.[3]
A következő éveket a rend és a keresztény kereskedők, elsősorban a genovaiak és a velenceiek vitái határozták meg, mivel a johanniták felléptek a muzulmánokkal folytatott árucsere ellen. Ezzel párhuzamosan az ispotályosok megkezdték az Anatólia nyugati partjain elhelyezkedő kisebb emirátusok kikötőiből induló muzulmán hajók elleni akciókat is. A rend először az 1312-es amorgószi ütközetben, majd az 1319-es híoszi csatában mért vereséget a törökökre.[4]
A rend perjelségeiben burjánzott a korrupció és a szervezetlenség, Rodosz a pápa anyagi támogatásától függött. A lovagok úsztak az adósságban, és a Rodoszon megkezdett erődítési munkák is egyre több pénzt emésztettek fel. Az ispotályosok kezdetben a hajózásban is segítségre szorultak, elsősorban a genovaiakéra.[5] Az egész évszázadban ritkán tudtak három-négy gályánál többet adni egy-egy hadjáratba.[6] Mindezek ellenére 1334 őszén a Szent Liga soraiban harcoltak az edremiti csatában, majd elfoglalták Leszboszt, 1337-ben pedig visszaszerezték Koszt.[7] Komoly szerepet vállaltak Szmirna bevételében és megtartásában.[8]
Az 1350-es éveket a keresztény hatalmak versengése és az Oszmán Birodalom terjeszkedése jellemezte.[9] A rend 1365-ben részt vett az Alexandria elleni hadjáratban,[10] majd 1376-ben partra szállt Epiruszban. Az utóbbi, az ispotályosok első önálló akciója, súlyos kudarccal zárult. Az évszázad végén a Peloponnészoszon próbálták megakadályozni a török térnyerést.[11] A 15. század elején nagy erődépítések kezdődtek Rodoszon, amelyek aztán az egész évszázadot jellemezték.[12]
A latin keresztény területek jelentős csökkenésével párhuzamosan felértékelődött Rodosz. Egyre több kereskedő használta bázisként. Eközben a rend összetétele is megváltozott, és jelentősen csökkent a francia nyelv tagjainak aránya. Rodosz a muzulmánok és a keresztény kereskedők elleni kalóztámadások kiindulópontja lett. A támadások miatt gyakran keveredtek vitába a velenceiekkel és a genovaiakkal.[13] A kalózakciók súlyos károkat okoztak a Mamlúk Birodalomnak, amellyel a rend hol szövetségben, hol ellenséges viszonyban volt.[14] A mamlúkok 1444-ben sikertelenül ostromolták meg Rodoszt.[15]
1453 tavaszán elesett Konstantinápoly.[16] A város és a Bizánci Birodalom bukása egyértelművé tette, hogy alapvetően fognak megváltozni a viszonyok térségben, amelyet egyértelműen a keresztények uraltak a 11. és a 15. század között. II. Mehmed ambíciói ugyanis hatalmasak voltakː azt akarta, hogy a világon „egy birodalom, egy hit és egy hatalom” legyen.[17] Ettől kezdve a lovagok életét az ostromra való készülés és a pénzhiány határozta meg.
A szultán flottája 1480. május 23-án horgonyzott le Rodosz előtt. Az ostrom csaknem három hónapon át tartott, és a védők sikerét hozta.[18] A következő másfél évtized viszonylagos nyugalomban telt, mivel a lovagok békét kötöttek a törökökkel, annak vállalásával, hogy őrzik a trónkövetelő Dzsem herceget.[19] Az ellenségeskedés a 16. század elején kiújult, és 1522. június 28-án I. Szulejmán megkezdte a város ostromát. A hat hónapos öldöklés végén a szultán engedte távozni a magukat megadó lovagokat, akik Máltán alakították ki új központjukat.[20][21]