Inváziós faj
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az inváziós faj (szaknyelvben és a nemzetközi használat nyomán említik invazív faj, illetve a magyar nyelvű szakirodalmakban sokszor találkozhatunk még az azonos értelmű özönfaj kifejezéssel is) olyan idegenhonos faj, amely miután sikeresen leküzdi a természetes terjedési gátakat, akadályokat (például folyók, tengerek, sivatagok) képes természetes elterjedési területén kívül megtelepedni, tömegesen elszaporodik, nagy területeken elterjed, és jelentős károkat okoz mind a természetvédelem, mind a gazdaság számára. A növénytani szakirodalom a flóra alkotóelemeinek emberhez való viszonya szerint való osztályozására idegen nyelvi eredetű tudományos szakkifejezéseket is használ. Az új területekre betelepítés, behurcolás vagy bevándorlás útján bekerült fajokat nevezik adventívnek (jövevény, idegen eredetű, nem a szokásos helyen megjelenő), vagy allochtonnak (idegenhonos, máshonnan származó). Ennek egy lehetséges, következő fokozata az invázió. A főnév latin eredetű. A biológiai folyamatot magyarul az „elözönlés” szóval lehet legkifejezőbben leírni. Ilyenkor a faj elterjedési területe és populációmérete a számára megfelelő élőhelyeken adott tér és időskálán monoton módon növekszik. A nem autochton (őshonos, származástanilag, illetve földtörténetileg keletkezésük helyén élő,[1] valamely helyen való természetes előfordulású[2]) vagy endemikus (bennszülött, kis elterjedési területre korlátozódó) fajok behurcolásának és behozatalának a legfontosabb tényezője az ember. Az idegen fajok besorolása inváziós szempontból akár évenkénti időtávlatban is változó lehet.[3][4][5][6][7][8]
Ez a szócikk az inváziós élőlényekrő szól. Hasonló címmel lásd még: Invazív (egyértelműsítő lap). |
Európai szinten ellenük az első lépések az 1970-es években történtek – az első természetvédelmi irányelvek (79/409/EGK és 92/43/EGK) is tiltották azon fajok betelepítését, amelyek az őshonos fajokat veszélyeztethetik. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által közzétett 2010-es EU biodiverzitási jelentésében már azt jelzte, hogy a fajok 50%-a és az európai természetvédelmi jelentőségű élőhelytípusok 65%-a kedvezőtlen természetvédelmi státuszú, miközben az extenzív mezőgazdasági területek, a gyepek és a vizes élőhelyek tovább csökkennek Európa-szerte, a mesterséges felszínek bővülése mellett. Az ökoszisztémákban 1990 és 2006 között bekövetkezett legnagyobb változások közé tartoztak a mesterséges tározók; a városi, ipari, infrastruktúra; és az átmeneti területek növekedése a természeti területek rovására. Eközben, részben ezek okán is tovább növekszik az invázióssá váló idegenhonos fajok száma és kiterjedése is, úgy, hogy az ékhajlatváltozás következtében is csökkennek az őshonos fajok. Ezért az Európa 2020 stratégia részét képező Életbiztosításunk, természeti tőkénk: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia (COM(2011) 244 final) című dokumentum szerint 2020-ig meg kellett határozni és rangsorolni az idegenhonos özönfajokat és betelepedési útvonalaikat, a legveszélyesebbnek ítélt idegen fajok megfékezése és/vagy felszámolása érdekében. Az 1143/2014/EU rendelet célja az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének, behurcolásának és terjedésének megelőzése, a már kialakult helyzet kezelése volt. E rendelet alapján 2015 decemberében elfogadásra került az EU számára veszélyt jelentő inváziós idegenhonos növény és állatfajokat tartalmazó fajlista. A 6 évente felülvizsgálandó jegyzékben ekkor 37 faj szerepelt: 14 növény és 23 állat. 2020-ra az európai uniós jegyzéken szereplő 66 fajból Magyarországon a természetben 33 fajt észleltek (17 növény és 16 állat).[7][9][10][11]
Az özönfajok elleni védekezés terén átfogó célokat és rendelkezéseket összesítő első európai stratégiát a Berni Egyezmény keretében fogadták el 2003-ban, amely 2008-ban magyarul is megjelent a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) gondozásában. Az Európai Unió 2013. szeptember 9-én közzé tette „az idegenhonos özönfajok betelepedésének és elterjedésének a megelőzéséről és féken tartásáról” szóló rendelet tervezetét. A javaslat alapját képező becslések szerint Európa országaiban a környezetben található több mint 12 000 idegenhonos faj, amelyeknek több mint 40%-a egyes európai országokban honos, de az emberek bevitték más európai országokba is, és amelyek között megközelítőleg 10–15 %-ra tehető az özönfajok aránya. Az idegenhonos özönfajok jelentős hatással vannak a biológiai sokféleségre, amely csökkenésének és a fajok kihalásának egyik fő, egyre jelentősebbé váló okát képviselik. A társadalmi és gazdasági hatásokat illetően az idegenhonos özönfajok betegségek közvetítői vagy egészségügyi problémák (például asztma, bőrgyulladás és allergiák) közvetlen okozói lehetnek.[12][13][14]
Az Amerikai Egyesült Államokban a United States Geological Survey (USGS) vesz részt az ottani szárazföldi és vízi ökoszisztémáiban található invazív szervezetek kutatásában, egyben közvetlenül támogatja a kockázatértékelést, a megelőzést, a korai felismerést, a gyors reagálást, a monitoringot és az ellenőrzést.[15] A National Invasive Species Information Center (NISIC) gyűjti és rendszerezi a szövetségi, állami, helyi és nemzetközi forrásokból származó információkat. Az invazív fajok definíciójuk szerint olyan növények, állatok vagy kórokozók, amelyek nem őshonosak (azaz idegenek) a szóban forgó ökoszisztémában, és amelyek behurcolása kárt okoz vagy okozhat.[16]
Az Ausztrál Államszövetség kormánya 1999-ben hozta meg a környezetvédelmi és biodiverzitás-megőrzési törvényét, melyben kiemelt fontosságú az özönfajok folyamatainak követése, és a stratégiák kidolgozása. Azóta is a Nemzeti Tájgondozási Program keretében és nemzeti, veszélycsökkentési projektben finanszíroz tevékenységet. Definíciójuk szerint azt a fajt nevezik inváziósnak, amely emberi tevékenység eredményeként az elfogadott normál elterjedésen túlmenően előfordul, és az általa okozott károkkal értékes környezeti, mezőgazdasági vagy egyéb társadalmi erőforrásokat veszélyeztet. Ezek közé tartoznak: a betegségek, gombák és paraziták, a kivadult állatok, a rovarok és más gerinctelen állatok, a behurcolt a tengeri kártevők és a gyomok. kormányzati szinten a Környezeti biológiai biztonság foglalkozik a kérdéssel.[17]
A biológiai sokféleség nagyrészt az élőlények elkülönült evolúciójának és a helyi feltételekhez alkalmazkodásának eredménye. Egy új faj érkezése az adott ökoszisztémába természetes jelenség. A legtöbb idegenhonos faj nem képes életben maradni, illetve nem válik inváziós fajjá, hanem beépül az őshonos fajok közösségébe, és a tápláléklánc részévé válik. Azok a fajok képesek tömegesen, az ökológiai egyensúlyt felborítva elterjedni, amelyek:
- gyorsan szaporodnak,
- változatos környezeti feltételek közt életképesek és
- versenyelőnyt élveznek az őshonos fajokkal szemben (például mert az új élőhelyen nincsenek természetes ellenségeik).
Hosszabb távon új egyensúlyi helyzet alakul ki, de addigra egyes őshonos fajok kiszorulhatnak (életterük beszűkülhet vagy akár ki is halhatnak).
A fajok terjedését természetellenesen felgyorsította a kereskedelem, az utazás és több szándékos betelepítés.[19] Az özönfajok megváltoztathatják az ökológiai viszonyokat, így kiszámíthatatlan hatást gyakorolnak a biológiai sokféleségre, és komoly gazdasági károkat okozhatnak.
A 2000-es években az inváziós idegenhonos fajokat tartják a globális biodiverzitás csökkenése második fő okának, közvetlenül az élőhelypusztítás mögött. Az özönfajok környezeti, gazdasági és társadalmi (pl. egészségügyi) hatásai minden szinten kedvezőtlenek.[20] Ennek történelmi példája a patkányok behurcolása Polinéziába és más szigetekre.