Idegenhonos élőlény
olyan nem őshonos fajok, amelyek közvetlen – véletlen behurcolás vagy szándékos betelepítés – vagy közvetett – például megfelelő élőhelyet teremtve – emberi behatás után, amiatt kerülnek egy területre / From Wikipedia, the free encyclopedia
Az allochton, idegen vagy idegenhonos élőlények (egyes helyeken termőhely-, tájidegen, illetve exotic – egzotikus fajok), melyek más területről kerültek vagy vándoroltak élőhelyükre, ahol korábban nem voltak jelen. Ellentéte az őshonos. Megtelepedhetnek közvetlen – véletlen behurcolás vagy szándékos betelepítés (hemerochór) – vagy közvetett – például megfelelő élőhelyet teremtve – emberi behatás (antropochor), illetve maguktól bevándorlás – például szomszédos területekről az éghajlatváltozás miatt északra vándorlás – (benyomulók, akolutofitonok) következtében (mint az elnevezésekből is kitűnik, a növényeknél kifinomultabb kategorizálási rendszerezés alakult ki, mint az állatok esetében[1]).
Hasonló cikkcímek és megnevezések: allochton (egyértelműsítő lap) |
Európában általánosan a neolitikumot (amit megelőzőleg még az emberek döntően vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak és a természet részének tekinthetők) követően megtelepedő élőlényeket tekintik idegennek. Ezt követően a mezőgazdaság, illetve az ókori földművelés és állattenyésztés[2] megjelenésével ugrásszerűen megnőtt az emberiség természetátalakító képessége, ezért a később megjelenő új fajoknál az emberi tevékenység legalább közvetett hatását feltételezik.[3] Az idegenhonos fajok betelepítésének második nagy hulláma a nagy földrajzi felfedezésekkel egy időben indult el és a gyarmatosításokkal teljesedett ki. Ebben Amerika felfedezését tekintik igazi fordulópontnak, és az azóta megjelent fajok között találhatóak az invazív vagy özönfajok is. Európában 1492 óta exponenciálisan nő az idegen fajok száma. 1492–1799 között a behurcolt fajok számának éves átlaga 0,03 faj/év volt, míg ez 2000-2007 között 2,1 faj/év.[2]
Az idegenhonos, özönfajok képesek átalakítani a természeti rendszerek szerkezetét azzal, hogy egyes fajokat teljesen kiszorítanak belőle a versengés során vagy a tápláléklánc megváltoztatásával. Gyakori jelenség, hogy lényegesen nagyobb egyedszámú populációt hoznak létre, mint eredeti élőhelyükön, terjeszkedésüknek – természetes ellenség kellő, vagy teljes hiányában – pedig szinte nincs gátja. Következménye az őshonos fajok eltűnése, leromlott, fajszegény élőhelyek, életközösségek kialakulása, amelyek sokkal rosszabban alkalmazkodnak az élővilágot veszélyeztető kihívásokhoz (például környezetszennyezés, klímaváltozás stb.). Az ökológiai, természetvédelmi problémák mellett a folyamat komoly humánegészségügyi (ilyenek a parlagfű pollenje által okozott allergiás megbetegedések, a vándorpatkányok által terjesztett betegségek, vagy a vírusterjesztő rovarok) és jelentős, káros gazdasági hozadékai vannak.[2]
Az idegen fajok a szabályozott és kontrollált keretek között (botanikus és állatkertekben, vadasparkokban, arborétumokban, vagy a mező- és erdőgazdaságokban, kertészetekben, illetve a kereskedelemben és otthonainkban) is közvetett (például rajtuk keresztül megjelenő szintén allochton kártevők és kórokozók) és közvetlen (természetbe kerülés, vagy annak átalakítása, átalakító hatása) kockázatot jelentenek.
Az éghajlatváltozás miatt is várhatóan folyamatosan nő a szomszédos területekről bevándorló élőlények száma a 2000-es évek folyamán, ezért ezeket érdemes – elsősorban a természetvédelmi kezelés szempontjából – megkülönböztetni a más kontinensekről bekerülő fajoktól.[4] Az elterjedési terület (area) kiterjedésének folyamata az expanzió.[5]