Armando Diaz
From Wikipedia, the free encyclopedia
Armando Vittorio Diaz (Nápoly, 1861. december 5. – Róma, 1928. február 29.) olasz tábornok, marsall, az első világháború sikeres katonai vezetője, 1917-1919 között az olasz hadsereg vezérkari főnöke.
Armando Diaz | |
Armando Diaz tábornok dedikált fényképe (1921) | |
Született | Armando Vittorio Antonio Giovanni Nicola Diaz[1] 1861. december 5. Olasz Királyság, Nápoly |
Elhunyt | 1928. február 29. (66 évesen) Olasz Királyság, Róma |
Állampolgársága | olasz |
Házastársa | Sarah De Rosa-Mirabelli (1895–1928) |
Gyermekei | három gyermek |
Foglalkozása | |
Kitüntetései | (a teljesség igénye nélkül) Savoyai Katonai Rend Katonai Vitézségi Érem Hadiérem Belga Lipót-rend Croix de Guerre |
Sírhelye | Santa Maria degli Angeli e dei Martiri |
Az Olasz Királyi Hadsereg vezérkari főnöke | |
Hivatali idő 1917. november 9. – 1919. november 24. | |
király | III. Viktor Emánuel |
Előd | Luigi Cadorna |
Utód | Pietro Badoglio |
Katonai pályafutása | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Ország | Olasz Királyság |
Szolgálati ideje | 1884–1924 |
Rendfokozata | marsall |
Háborúi, csatái | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Armando Diaz témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Spanyol ősökkel rendelkező, nápolyi identitású családból származott. Tüzértisztként végzett a torinói akadémián, rövid csapattiszt szolgálat után pedig 1893 és 1895 között elvégezte (évfolyamelsőként) a torinói hadiiskolát. 1895-től döntő részt a vezérkarnál töltött be különböző tisztségeket, fokozatosan lépett előre a ranglétrán. A jellemzések elsősorban fáradhatatlan szorgalmát és precizitását emelték ki, de a társasági illetve polgári életben is széleskörű kapcsolatokkal rendelkezett, harctéri parancsnokként részt vett az 1911-12-es olasz-török háborúban. 1913-tól a vezérkari főnök, Alberto Pollio titkárságának vezetője lett, mely posztot Luigi Cadorna tábornok alatt is betöltötte 1916 júliusáig, amikor engedélyezték neki a frontszolgálatra való áthelyezését. Az első világháború olasz frontvonalán előbb hadosztály parancsnokként harcolt Dél-Tirolban, majd hadtestparancsnokként részt vett a tizedik és a tizenegyedik isonzói csatában.
A tizenkettedik isonzói csata („caporettói áttörés”) után, 1917 novemberében Cadorna utódaként az olasz haderő vezérkari főnökévé nevezték ki. Pozíciójában igyekezett átszervezni a vezérkar munkáját, újjászervezni a megbomlott olasz hadrendet, továbbá javítani a katonák ellátásán és fegyelmén. Tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az olasz csapatoknak az antant szövetségeseikkel együttműködve sikerült megállítaniuk az osztrák-magyar erők piavei offenzíváját, majd 1918 őszén a Vittorio Venetó-i csatában döntő győzelmet arattak az olasz fronton, melyet követően az Osztrák–Magyar Monarchia fegyverszüneti egyezmény aláírására kényszerült.
Diaz olasz nemzeti hőssé vált és 1923-ban megkapta az uralkodótól a "Győzelem hercege” (Duca della Vittoria) tiszteletbeli címet. Személyesen nem hitt az olasz adriai expanziós törekvésekben és nem támogatta az olasz fasiszták tevékenységét sem, mégis 1922-ben elvállalta a hadügyminiszteri tárcát Benito Mussolini felálló új kabinetjében, hozzájárulva személyével a kiépülő fasiszta-rendszer bel-és külföldi elismertetéséhez. 1924-ben lemondott hivataláról, az uralkodótól ugyanebben az évben megkapta a tiszteletbeli „Olaszország marsallja” címet.