Zimmermann-távirat
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Zimmermann-távirat egy titkosított német diplomáciai üzenet volt az első világháború idején, melyben az Arthur Zimmermann vezette német külügyminisztérium 1917 januárjában arra utasította a mexikóvárosi német követet, hogy amennyiben az Egyesült Államok – a megindítani szándékozott korlátlan tengeralattjáró-háború okán – hadat üzenne Németországnak, akkor ajánljon katonai szövetséget Mexikónak. A német elképzelés szerint Mexikónak ezen túl meg kellett volna próbálnia a csendes-óceáni térségben az USA riválisának számító Japánt átállítani a központi hatalmak oldalára. Ennek keretében Németország támogatásáról biztosította Mexikót a harcban és az ajánlat szerint amennyiben Mexikó területeket tudott volna elfoglalni Texas, Arizona és Új-Mexikó szövetségi államokból, úgy azok Mexikóhoz való visszacsatolását Németország elismerte volna. A császár és – minden valószínűség szerint – a kancellár tudta nélkül megfogalmazott és elküldött ajánlat nagyrészt egy 1916-os mexikói ellenzéki küldöttség, az Enrile-misszió szövetségi ajánlatának átvétele volt, annyi különbséggel, hogy az ott visszaszerzendőként említett területek közül kihagyták Felső-Kaliforniát, mivel az elképzelés szerint abból Japán részesülhetett volna. A valószerűtlen ajánlat hátterében az állt, hogy a tengeralattjáró-háború fokozását ellenző, de a vitában alulmaradt külügyminisztérium igyekezett javítani a megromlott kapcsolatát a katonai vezetéssel és eredményt akart felmutatni az új irányvonal támogatásában.
A háború első napjaiban a britek az összes tenger alatt futó transzatlanti kommunikációs kábelüket elvágták, a németek ezért külföldi segítséggel, az USA berlini nagykövetségének közvetítésével küldték el az üzenetet a washingtoni nagykövetségükre, ahonnan azt a Mexikóvárosban lévő német külképviseletre továbbították. A táviratot már elküldésének napján elfogta a semleges államok – köztük az USA – táviratforgalmát megfigyelés alatt tartó brit hírszerzés és nagy pontossággal meg tudta fejteni annak tartalmát. Miután a korlátlan tengeralattjáró-háború meghirdetése a brit várakozásokkal ellentétben nem vonta magával az USA hadba lépését, a távirat Washingtonnak való átadásával igyekeztek ezt elősegíteni. Eközben igyekeztek azt leplezni, hogy a szöveg brit forrásból származik és azt is, hogy a németek legbiztonságosabbnak hitt kódjait is képesek feltörni.
A háborúból kimaradás kampányszlogenjével 1916-ban választást nyert Woodrow Wilson elnök a korlátlan tengeralattjáró-háború 1917. február 1-i meghirdetését még nem találta igazolható oknak az USA hadba lépéséhez, amit inkább egy, a Lusitania elsüllyesztéséhez hasonló, amerikai állampolgárokat érintő és közfelháborodást keltő katasztrófához kötött volna. Mivel azonban ilyen nem adódott, a február végén elé tárt Zimmermann-táviratot vélte ehhez megfelelő incidensként beállíthatónak. A Zimmermann-táviratról március 1-én adtak hírt az amerikai lapok. Más lehetőséget nem látva a német külügyminisztérium már másnap sajtóközleményben ismerte el, hogy valóban elküldött egy szövetségre való felkéréssel kapcsolatos üzenetet a mexikói követüknek hasonló tartalommal.
A távirat nyilvánosságra hozatalának jelentősége és az első világháború menetére tett hatása erősen vitatott. Egyik részről a kódolt távirat feltörését a brit hírszerzés legnagyobb első világháborús sikerének tartják, és az egyik első olyan esetnek, amikor egy jelhírszerzési információ (SIGINT) világtörténelmi eseményekre volt hatással. A háború utáni amerikai „mainstream” történetírás átvette Lansing külügyminiszter azon állítását, hogy a táviratban foglalt USA-ellenes konspiráció nyilvánosságra kerülése utáni közfelháborodás megteremtette az amerikai társadalomban a hadba lépéshez szükséges egységet. Más történészek szerint ezzel jelentősen túlértékelték az ügyet, amelyre Wilson elnök 1917. április 2-i, a hadba lépés melletti kongresszusi beszédében is már csak röviden tért ki. Az eset valójában inkább csak elmélyítette a háborúpártiak és az izolacionisták közötti ellentétet, mintsem egyesítette volna a két tábort. Az antantot támogató Egyesült Államok 1917-re saját gazdasági és stratégiai érdekeinek védelmében nem engedhette meg, hogy a neki eladósodott antant vereséget szenvedjen, így a háborúba lépése már csak idő kérdése volt. A táviratnak annyi szerepe lehetett, hogy ez pár héttel korábban következett be.