I. Miklós pápa
From Wikipedia, the free encyclopedia
I. Miklós vagy Nagy Szent Miklós (latinul: Nicolaus), (819?, Róma[1] – 867. november 13.,[1] Róma[1]) 106. pápaként vehette át Szent Péter egyházának vezetését 858. április 24-én. A középkor egyik legnagyobb hatású keresztény vezetője volt, aki megbolygatta az egész kontinens politikai és egyházi életét. Császári támogatással került hivatalába, annak elsőbbségét mégsem ismerte el soha, és ellentét is támadt az udvar és a Szentszék között. A romlásnak indult keresztény erkölcsök védelmezőjeként lépett fel, makacsul védelmezte a házasság szentségét, és határozottan közbelépett az elvilágiasodott püspökök és egyházi méltóságok túlkapásai esetén. Gyakran úgy emlékeznek meg róla, mint aki Rómához kötötte a nyugati egyházat. A keleti egyházakkal megromlott a pápa kapcsolata, olyannyira hogy 863-ban egyházszakadásra is sor került.
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
I. (Nagy Szent) Miklós | |||||
a katolikus egyház vezetője | |||||
Eredeti neve | ? | ||||
Született | 819? Róma | ||||
Beiktatása | 858. április 24.[1] | ||||
Pontifikátusának vége | 867. november 13. | ||||
Elhunyt | 867. november 13. Róma | ||||
Tisztelete | |||||
Tisztelik | katolikus egyház | ||||
Szentté avatása | 868. május 8., Róma Szentté avatta: II. Adorján pápa | ||||
Ünnepnapja | november 13. | ||||
A Wikimédia Commons tartalmaz I. (Nagy Szent) Miklós témájú médiaállományokat. |