Genfi nyilatkozat (1918)
Jugoszlávia létrehozásáról szóló 1918-as meghiúsult megállapodás / From Wikipedia, the free encyclopedia
A genfi nyilatkozat (szerbhorvátul: Ženevska deklaracija/Женевска декларација) egy politikai egyezmény volt az egykori Ausztria-Magyarország és Szerbia területén élő délszlávok jövőbeni uniójának ideiglenes politikai rendszeréről. Szerbia nevében Nikola Pašić szerb miniszterelnök, a szerb parlamenti ellenzék képviselői, az Ausztria-Magyarországból nemrégiben kivált Szlovének, Horvátok és Szerbek Államtanácsának képviselői, valamint a Jugoszláv Bizottság képviselői fogadták el. A svájci Genfben 1918. november 6–9-én folytatott megbeszélések az 1917-es korfui nyilatkozatra épültek, és azt hivatottak felülírni, amelyben Pašić és Ante Trumbić Jugoszláv Bizottság elnöke akkor megállapodott. A tárgyalások alapját az Antant Legfelsőbb Haditanácsa nevében Elefthériosz Venizélosz görög miniszterelnök biztosította. A megbeszélésekre Jugoszlávia létrehozásának folyamatában volt szükség, hogy megmutassák az antant hatalmainak, hogy a különböző kormányok és érdekcsoportok együttműködhetnek egy életképes állam létrehozása érdekében.
Trumbić és Anton Korošec a Jugoszláv Bizottság, illetve a Szlovének, Horvátok és Szerbek Nemzeti Tanácsának vezető küldöttségei általában közös platformon bonyolították le a tárgyalásokat. A szerb ellenzék, hogy aláássa Pašić hatalmát, a Jugoszláv Bizottság pártjára állt. A megállapodásban elfogadták Trumbić javaslatát a konföderációs rendszer létrehozására. Az egyezmény a külügyekkel, a védelemmel, a közös pénzügyekkel, a hírközléssel és a közlekedéssel, valamint számos más részterülettel kapcsolatban közös kormányt irányzott elő. A javaslat azt is meghatározta, hogy a Szlovének, Horvátok és Szerbek Államában a két állam szempontjából lényeges ügyek külön-külön intézésére végrehajtó hatalomként a szerb kormányt és a Nemzeti Tanácsot tartsák meg. Pašić beleegyezett abba is, hogy a Nemzeti Tanácsot legitim kormányként ismerje el, és ugyanerre kérje az antantot. Pašić csak azután fogadta el a genfi nyilatkozatot, hogy Raymond Poincaré francia elnök személyesen szólt bele a vitába mondván, hogy értsen egyet a Jugoszláv Bizottsággal.
A szerb kormány először elfogadta a nyilatkozatot, és csak napokkal később fordított álláspontján, amikor Pašić pénzügyminiszterének, Stojan Protićnak küldött üzenetében azt javasolta, hogy Sándor régensherceg használja fel jogkörét a kormány átalakítására. A kormány végül elutasította a genfi nyilatkozatot és lemondott – csak két nappal később váltotta fel a Pašić vezette koalíciós kormány, amely a korábbi ellenzéket is bevonta soraiba. A Szlovének, Horvátok és Szerbek Államának legnagyobb politikai pártja, a Horvát-Szerb Koalíció vezetője, Svetozar Pribićević ugyancsak elutasította a genfi nyilatkozatot. A zöld káderek által okozott belső zavargások, a parasztlázadások és a katonalázadások hatására, valamint az olasz hadsereg közeledtére, amely a londoni egyezmény értelmében a villa giusti fegyverszünetet követően olasz területi követeléseket próbálta érvényesíteni, a Nemzeti Tanács küldöttséget küldött, hogy a mielőbbi egyesülés érdekében sürgősen keresse fel Sándor régensherceget – ami 1918. december 1-jén a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulásához vezetett.