Francisco Ignacio Madero
From Wikipedia, the free encyclopedia
Francisco Ignacio Madero (gyakran rövidítve: Francisco I. Madero; Parras de la Fuente, 1873. október 30. – Mexikóváros, 1913. február 22.) mexikói politikus, a mexikói forradalom kirobbantója, majd Mexikó elnöke 1911 végétől 1913 elejéig.
Francisco Ignacio Madero | |
Mexikó elnöke | |
Hivatali idő 1911. november 6. – 1913. február 19. | |
Alelnök(ök) | José María Pino Suárez |
Előd | Francisco León de la Barra |
Utód | Pedro Lascuráin Paredes |
Katonai pályafutása | |
Csatái | mexikói forradalom |
Született | 1873. október 30. Parras de la Fuente, Coahuila, Mexikó |
Elhunyt | 1913. február 22. (39 évesen) Mexikóváros |
Sírhely | A mexikói forradalom emlékműve |
Párt |
|
Szülei | Francisco Madero Hernández |
Házastársa | Sara Pérez Romero |
Foglalkozás | |
Iskolái |
|
Halál oka | lőtt seb |
A Wikimédia Commons tartalmaz Francisco Ignacio Madero témájú médiaállományokat. |
A gazdag földbirtokos-családból származó Madero Mexikóban, az Amerikai Egyesült Államokban és Franciaországban is tanult, majd hazatérve birtokainak igazgatásával és fejlesztésével foglalkozott. 1904-től kezdve kapcsolódott be a politikai életbe, elnöke lett egy demokratikus klubnak, amely az állam kormányzóságát kívánta megszerezni, és megjelent több írása is, amelyek közül az 1908-ban megjelent La sucesión presidencial en 1910 („Az elnökség öröklése 1910-ben”) című könyvvel érte el a legnagyobb sikert, mivel Porfirio Díaz újraválasztásának kérdése egyre nagyobb tömegeket foglalkoztatott. Madero az elnök újraválaszthatósága ellen foglalt állást.
Az 1910-es országos elnökválasztáson a nemrég megalakult antireelekcionista (újraválaszthatóságot ellenző) párt jelöltjévé választották, ám a hatóságok nyáron letartóztatták, és San Luis Potosí börtönébe zárták. A választást ismét Díaz nyerte. Madero megszökött a börtönből, és San Antonióba menekült, ahol októberben kiadta a San Luis-tervet, amivel fegyveres felkelésre szólított fel a Díaz-kormány ellen.
Novemberben meg is kezdődött a fegyveres felkelés, igaz, csak lassacskán bontakozott ki, a felkelők pedig sok vereséget szenvedtek. Madero 1911 februárjában tudott visszatérni Mexikóba, jelentősen növelve híveinek lelkesedését. Májusban a forradalmárok elfoglalták Ciudad Juárezt, ez pedig lemondásra kényszerítette Díaz elnököt. Az őszi választáson Maderót elsöprő többséggel választották elnökké, ám kormányzása sokakban csalódást keltett: a parasztok tömegei által legfontosabbnak tartott földkérdést egyáltalán nem tudta megoldani. Fellázadtak ellene korábbi forradalmárok csoportjai és a régi rendszer hívei is, de felkeléseiket a kormányerők rendre leverték. 1913 februárjában azonban újabb lázadás tört ki: a tragikus tíz napnak nevezett eseménysorozat végén Maderót és alelnökét, José María Pino Suárezt letartóztatták, lemondásra kényszerítették, néhány nap múlva pedig meggyilkolták.