Foiba-mészárlások
Isztriai és dalmáciai olaszok tömeges, főként foibákba bedobás útján történő meggyilkolása / From Wikipedia, the free encyclopedia
A foiba-mészárlások (olaszul: massacri delle foibe; szlovénül: poboji v fojbah; horvátul: masakri fojbe), vagy egyszerűen a „foibe”, azokra a második világháború alatti és utáni tömeggyilkosságokra és deportálásokra utal, amelyeket főként jugoszláv partizánok és az OZNA követtek el Júliai Krajina akkori olasz területein (a Karsztvidéken és az Isztrián), Kvarneren és Dalmáciában a helyi olasz lakosság (isztriai olaszok és dalmáciai olaszok),[3][4][5][6][7][7] és azon jugoszlávok és isztrorománok ellen, akik az olasz állampolgárság megtartását választották,[8] valamint minden antikommunistával, továbbá a titoizmus valódi, potenciális vagy feltételezett ellenfeleivel szemben[9] és minden olyan személlyel szemben, akik a náci-fasizmushoz és a tengelyhatalmakkal való együttműködéshez kapcsolódtak,[4][10] sokszor annak ellenére, hogy sok áldozatuk ártatlan volt.[11]
Egyes akadémikusok azt állítják, hogy a támadások megtorló gyilkosságok[4][12][13] és etnikai tisztogatások voltak az olasz népesség ellen,[3][4][5][6][7] akik közül sokan fegyvertelenek és ártatlanok voltak.[11] Mások vitatják az etnikai tisztogatással kapcsolatos állításokat,[11][14][13][15][16] és azt állítják, hogy az olaszokat nem elsősorban etnikai hovatartozásuk miatt célozták meg. A jugoszláv partizánok szándékában állt megölni mindazokat, akik ellenzik vagy kompromittálják az olasz területek jövőbeli annektálását; A jugoszláv partizánok a titoizmus valós, potenciális vagy vélt ellenfeleitől való megelőző tisztogatásként megölték a helybeli antifasiszta autonomistákat – köztük a jugoszláv annektálást ellenző olasz antifasiszta partizánszervezetek vezetőit és a fiumei autonóm párt olyan vezetőit is, mint pl. Mario Blasich és Nevio Skull, akik Fiume városában támogatták a helyi függetlenséget mind Olaszországtól, mind Jugoszláviától, és ahol legalább 650-en haltak meg minden bírósági tárgyalás és ítélet nélkül a jugoszláv egységek bevonulása után.[17][18]
A foibákban meggyilkolt emberek becsült száma vitatott, száztól több ezerig terjed,[19] egyes források szerint 11 000[20][21] vagy 20 000[4] is lehet. Raoul Pupo olasz történész 3000-4000 áldozatot becsül 1943 és 1945 között a volt Jugoszlávia és Olaszország területén.[22] Az eseményeket az olasz fasiszta állam 1943-as, és az Adriai-tenger partján a náci-fasiszta állam 1945-ös „hatalmának és elnyomó gépezete összeomlásának” tágabb kontextusába helyezi.[23]
A foiba-mészárlások kifejezés azokra az áldozatokra utal, akiket gyakran élve dobtak a karsztvidékekre jellemző mély, természetes víznyelőkbe.[2][24][25] Tágabb vagy szimbolikus értelemben egyes szerzők a kifejezést a jugoszláv erők által megszállt területeken az olasz emberek eltűnésére vagy meggyilkolására használták. A más halálesetek közé tartoztak az olaszok kényszerű deportálásából eredő halálesetek, vagy azoknak az esetei, akik e vitatott területekről próbáltak elmenekülni.
A foiba-mészárlásokat intenzív isztriai–dalmát kivándorlás követte, amely a párizsi békeszerződés (1947) után az olasz etnikumú (isztriai olaszok és dalmáciai olaszok) kivonulása volt az Olaszország által elvesztett Isztriából, a Kvarnerből, a Júliai Krajina területéről, valamint Dalmáciából[26] Olaszország felé, kisebb számban pedig Amerika, Ausztrália és Dél-Afrika felé.[27][28] Különböző források és becslések szerint 230 000 és 350 000 olyan olasz (a többiek szlovének, horvátok és isztrorománok, akik az olasz állampolgárság megtartása mellett döntöttek) vándorolt el,[8] akik a háború után hagyták el ezeket a területeket.[29][30]
Ezek az események részei voltak a nagyobb megtorlásoknak, amelyek során a tengelyhatalmak több tízezer szláv kollaboránsát ölték meg a második világháborút követően. A történészek az eseményeket a szélesebb körű, háború utáni európai erőszak kontextusába helyezik,[31] beleértve Olaszországot is, ahol az olasz ellenállás és mások becslések szerint 12-26 000 olaszt öltek meg bírósági ítélet nélkül a kivégzések során, melyek túlnyomó többsége Észak-Olaszországban történt. 1945 áprilisában és májusában,[12] miközben mintegy 12–14,5 millió német nemzetiségűt utasítottak ki Közép- és Kelet-Európából, a halottak száma 500 000[32][33] és 2,5 millió között volt. [34][35][36]