Enrico Caruso
olasz operaénekes / From Wikipedia, the free encyclopedia
Enrico Caruso (keresztneve nápolyi nyelven: Errico, Nápoly, 1873. február 25. – Nápoly, 1921. augusztus 2.) híres olasz operaénekes volt. Ő volt az első sztártenor, akit főleg a lemezfelvételei tettek híressé. Mivel nem kapott megfelelő képzést, a magas hangokkal problémái voltak, ezért a felső regiszterben valamiféle falzettet énekelt, amiért sokan csodálták. Legismertebb alakításai Ruggero Leoncavallo Pagliacci (Bajazzók) című operájában Canio szerepe és Puccini Bohéméletének Rodolfója voltak.
Enrico Caruso | |
Enrico Caruso 1910-ben | |
Született | Errico Caruso 1873. február 25. Nápoly |
Elhunyt | 1921. augusztus 2. (48 évesen) Nápoly |
Álneve | Karuzo, Enriko |
Állampolgársága | olasz |
Nemzetisége | olasz |
Házastársa | Dorothy Benjamin |
Gyermekei |
|
Szülei | Anna Baldini Marcellino Caruso |
Foglalkozása | operaénekes |
Kitüntetései |
|
Halál oka | tüdőrák |
Sírhelye | Olaszország |
A Wikimédia Commons tartalmaz Enrico Caruso témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Enrico Caruso Nápoly nyomornegyedében született egy Piedimonte d'Aliféből bevándorolt szegény családban, egyes források szerint harmadik, más források szerint tizennyolcadik gyermekként. A többlakásos, komfort nélküli, egyemeletes ház, amelyben a szüleivel és testvéreivel lakott, a Via San Giovannello agli Otto Callira nyílt. Caruso születésekor az apja, Marcellino harminchárom éves volt, anyja pedig harmincöt. Marcellino, aki gyakran a bort választotta a nyomor enyhítésére, műszerész szakmunkás volt egy gyapotmagolaj- és tisztítottborkő-gyárban. Anyja, Anna Caruso nagyon vallásos volt, így gyakran ellátogatott a közeli templomba. Egy ilyen templomlátogatás mentette meg Enrico életét, ugyanis az anyjának elapadt a teje és nem tudta táplálni a csecsemőt, azonban egy épp a templomban jótékonykodó arisztokrata nő, akinek nemrég halt meg hasonló korú gyereke, felajánlkozott szoptatós dajkának. Így Enrico legtöbb testvérével ellentétben megérhette a felnőttkort. A grófnő az elválasztás után is figyelemmel kísérte: ő tanította írni, olvasni, és pénzzel is segítette a családot.
Enrico születése után a Caruso házaspárnak még három gyereke született. A közvetlenül Enrico után született gyermek, egy kisfiú korán meghalt, majd 1876-ban született Giovanni, aki hosszú évekkel túlélte bátyját, utolsónak pedig egy Assunta nevű leány. Ezután a család egy tágasabb ingyenlakáshoz jutott Signor Meuricoffre bérházában, a Santa’Anna alle Paludi kerületben, de Anna Caruso ekkor azonban már nagyon beteg volt. Enrico imádta anyját, ezért sokat segített neki: vödörszám hordta helyette a vizet, és sokat tréfálkozott, hogy az egyre betegebb asszonyt felvidítsa.