Az Amerikai Egyesült Államok vasúti közlekedésének története
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az Egyesült Államokban az 1720-as évektől kezdve építettek fából készült vasutakat, úgynevezett wagonwayeket. A beszámolók szerint 1720-ban az új-franciaországi (ma Kanada) Louisburgban (Új-Skócia) lévő francia erőd építésénél is használtak vasutat. 1762 és 1764 között, a francia és indián háború (1756-1763) végén a Montresor's Tramway nevű gravitációs vasutat (gépesített villamosvasút) brit katonai mérnökök építették fel a meredek folyóparti terepen, a Niagara folyó vízesés lejtőjének közelében, a Niagara Portage-nál (amelyet a helyi szenecák „Négykézláb”-nak neveztek) a New York állambeli Lewistonban.
A vasutak nagy szerepet játszottak az Egyesült Államok fejlődésében az északkeleti ipari forradalomtól (1810-1850) a nyugati területek benépesítéséig (1850-1890). Az amerikai vasútmánia az ország első személy- és teherszállító vasúttársaságának, a Baltimore and Ohio Railroadnak az 1827-es megalapításával és az "első alapkőletétel" ünnepségével és a hosszú építkezés kezdetével kezdődött. A következő évben, 1828-ban a sínek az Appalache-hegység keleti láncának akadályain át nyugat felé vezettek, és a következő 45 évben folyamatos vasútépítési projektekkel virágzott az iparág, amíg az 1873-as pénzügyi pánik, majd a nagy gazdasági depresszió számos vállalatot csődbe nem vitt, és átmenetileg megakasztotta és véget nem vetett a növekedésnek.
Bár a polgárháború előtti Dél korán elkezdte a vasútépítést, ez a gyapotvidékeket az óceáni vagy folyami kikötőkkel összekötő rövid vonalakra koncentrálódott, és az összekapcsolt hálózat hiánya komoly hátrányt jelentett a polgárháború (1861-1865) idején. Észak és a középnyugat még a háború előtt, 1860-ra minden várost összekötő hálózatot épített ki. A sűrűn lakott középnyugati kukoricaövezetben a gazdaságok több mint 80 százaléka 5 mérföld (8 km) távolságon belül volt egy vasúttól, ami megkönnyítette a gabona, a sertés és a szarvasmarha szállítását a nemzeti és nemzetközi piacokra. Számos rövid vonal épült, de a Wall Streetre épülő, gyorsan fejlődő és a vasúti kötvényekre orientált pénzügyi rendszer miatt 1890-re a legtöbbet 20 fővonallá tömörítették. Az állami és helyi önkormányzatok gyakran támogatták a vonalakat, de ritkán voltak a tulajdonukban.
A rendszer 1910-re nagyrészt kiépült, de aztán megérkeztek a teherautók, hogy átvegyék a teherforgalmat, és az autók (és később a repülőgépek), hogy az utasforgalmat is megszerezzék. 1940 után a dízel-villamos mozdonyok használata sokkal hatékonyabb üzemeltetést tett lehetővé, ami kevesebb munkást igényelt az vasutakon és a javítóműhelyekben.
Csődök és konszolidációk sorozata következtében a vasúti rendszer az 1980-as évekre néhány nagyvállalat kezében maradt. A távolsági személyszállítás 1971-ben szinte teljes egészében az Amtrakhoz került, amely állami tulajdonban van. Néhány nagyváros, köztük New York City, Chicago, Boston, Philadelphia, Baltimore és Washington, D.C. közelében az ingázók továbbra is a vasúti szolgáltatásokra támaszkodnak. A számítógépesítés és a jobb berendezések folyamatosan csökkentették a foglalkoztatást, amely 1920-ban 2,1 millió fővel tetőzött, 1950-ben 1,2 millióra, 2010-ben pedig 215 000 főre csökkent. Az útvonal kilométerszáma 1916-ban 254 251 mérfölddel (409 177 km) érte el a csúcsot, majd 2011-re 139 679 mérföldre (224 792 km) csökkent.[1]
A tehervasutak továbbra is fontos szerepet játszanak az Egyesült Államok gazdaságában, különösen a konténereket használó import és export, valamint a szén- és 2010 óta az olaj szállításában. A The Economist című brit hírmagazin szerint "az iparágban általánosan elismertek, mint a világ legjobbjai."[2] A termelékenység 1981 és 2000 között 172%-kal nőtt, míg a tarifák 55%-kal emelkedtek (az infláció figyelembevétele után). A vasút részesedése az amerikai árufuvarozási piacon 43%-ra nőtt, ami a legmagasabb arány bármelyik gazdag ország esetében.[3]