1796-os amerikai elnökválasztás
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1796. november 4-től, péntektől december 7-ig, szerdáig az országban elnökválasztást tartottak. Ez az első alkalom, hogy politikai pártok versengtek egymással. A Föderalista Párt vezetője, John Adams hivatalban lévő alelnök legyőzte a Demokrata-Republikánus Párt vezetőjét, Thomas Jefferson korábbi külügyminisztert.
3. elnökválasztás az Egyesült Államokban | ||
---|---|---|
| ||
Részvétel | 20,1% | |
Párt | ||
Elnökjelölt | John Adams | Thomas Jefferson |
Állam | Massachusetts | Virginia |
Alelnökjelölt | Thomas Pinckney | Aaron Burr |
Elektorok | 71 | 68 |
Szavazatok | 35 726 53,4% |
31 115 46,6% |
| ||
A Wikimédia Commons tartalmaz 1796-os amerikai elnökválasztás témájú médiaállományokat. |
Miután a hivatalban lévő elnök, George Washington elutasította a harmadik ciklust, az 1796-os választás lett az első, amelyen pártok versengtek az elnökségért. A föderalisták Adamst, míg a demokrata-republikánusok Jeffersont támogatták, de mindkét párt több jelöltet is indított. A tizenkettedik alkotmánymódosítás 1804-es ratifikálása előtt érvényben lévő választási szabályok értelmében az elektori kollégium tagjai két-két személyt jelöltek az elnöki pozícióra. Az összes leadott szavazat többségével rendelkező személy lett az elnök, a második helyezett pedig az alelnök. Szavazategyenlőség esetén az elnököt a Képviselőház, az alelnököt pedig a Szenátus választotta meg.
A kampány során a föderalisták megpróbálták azonosítani a demokrata-republikánusokat a francia forradalom erőszakával,[1] a demokrata-republikánusok pedig a föderalistákat az arisztokrácia támogatásával vádolták. A demokrata-republikánusok Adamst a föderalista Alexander Hamilton által kidolgozott politikával próbálták társítani, amely nagyban preferálta Nagy-Britanniát és a külpolitikában is elítélték a föderalistákat a Jay-szerződés miatt, amely ideiglenes békét kötött Nagy-Britanniával. A föderalisták támadták Jeffersont erkölcsi jelleme miatt, azt állítva, hogy ateista és hogy gyáva volt az amerikai függetlenségi háború alatt. Adams támogatói azzal is vádolták Jeffersont, hogy túl Franciaország-párti, ezt jól mutatja, amikor a francia nagykövet kínos helyzetbe hozta a demokrata-republikánusokat azzal, hogy nyilvánosan támogatta Jeffersont és megtámadta a föderalistákat közvetlenül a választás előtt.[2] Az ellenségeskedés ellenére sem Adams, sem Jefferson nem kampányolt aktívan az elnökségért.[3]
Adamst 71 elektori szavazattal választották meg elnöknek, eggyel több, mint a győzelemhez szükséges 70 elektor. Adams elsöprő győzelmet aratott Új-Angliában és több más területen, mint a közép-atlanti államokban is jól szerepelt. Jefferson 68 elektori szavazatot kapott és alelnökké választották. A föderalista Thomas Pinckney volt dél-karolinai kormányzó 59 elektori szavazattal végzett, míg a demokrata-republikánus Aaron Burr szenátor 30 elektori szavazatot kapott. A fennmaradó 48 elektori szavazat kilenc jelölt között oszlott fel. A választással megalakult az első pártrendszer és viszály alakult ki a föderalista Új-Anglia és a demokrata-republikánus dél között.